A borongós napok folytatódtak. Másnap is csak esett, a szobából elénk táruló csodás hegy szinte teljesen vattacukor felhőbe burkolózott. Az eső pedig halkan, észrevétlenül esett. Reggeli után pihentünk kicsit, majd déli 12 óra előtt megérkeztünk Salzburgba. Egész utunk alatt szakadatlanul esett, viszont még így is élveztük minden egyes percét. Csak mi voltunk, kis autónk és a célunk.
3. NAP:
SALZBURG
Mozart, A muzsika hangja, Hohensalzburg vára, Mirabell-kastély... stb. sorolhatnánk tovább a látnivalókat. Salzburg bekerült az UNESCO világörökség helyszínei közé. Nem is csodálkozom, hiszen egy gyönyörű és nyüzsgő város. A főbb látványosságoknál tömegek hada fogadott bennünket. Sok keleti/ázsiai ember fordult meg a városban. Érdemes vagy nagyon kora reggel érkezni, vagy az esti órákban megcsodálni Salzburg szépségeit.
Nekem elsősorban a rengeteg csodás épület miatt lopta be magát a szívembe. Ebben a dinamikus városban egy percre sem unatkozik az ember. Vannak persze csendesebb környékek is. A parkok rendezettek, sehol egy szemét. Az év minden évszakában más arcát mutatja a város. Nyáron a zöldellő fák, bokrok és virágok, télen pedig a hófödte Alpok mutat igazi mesés képet a városról.
Mozart-golyó, Mozart-fürdőkacsa, Mozart-fagylalt: mi mindent nem neveztek el Salzburg híres szülöttéről! A várost, ahol Wolfgang Amadeus Mozart született és felnőtt, méltán nevezik Mozart városának. Az ide érkező látogatók minden szegletben Mozart nyomaiba botlanak….
Mi csak Mozart lakóházában, a "táncmesterházban" jártunk. Mivel nem vagyunk nagy komolyzene rajongók, ezért nem mentünk be a múzeum részébe, inkább a Mozart boltban tettünk egy kört. A híres Mozart golyóból is vásároltunk, nagyon szeretjük. Szerettem volna érmét forgatni, tudjátok emlékérmét, de az nem volt. Helyette tudtok készíteni nagyon jópofa bankjegyet, Mozart arcképével. Emléknek nem rossz dolog. Ha jól emlékszem 1€ az ára.
A „táncmesterház“ elnevezés eredete
A Makartplatz 8. szám alatt álló ház írásosan dokumentált története egészen 1617-ig követhető vissza. A ház 1685-ig tulajdonképpen két épületből állt. A „táncmesterház“ kifejezést először 1713-ban említik. 1711-től ugyanis Lorenz Spöckner táncórákat tartott itt ifjú nemeseknek, hogy többek között ezzel is segítse felkészülésüket az udvari életre.
A nap hátralévő részét a szállásunkon töltöttük, pihentünk. Majd estefelé úgy döntöttünk, hogy a Berau nevezetű étteremben fogunk enni. Maga a hely nagyon szép, tényleg nem volt ok panaszra, mint látvány. Elég hűvös idő lett estére, gondoltuk jól fog esni majd a pizza. Beültünk. Elég sokan voltak, így a helyiség végén találtunk egy asztalkát. Egyszer csak éreztem, hogy nagyon hideg jön valahonnan. Sajnos az a rész, ahová ültünk pont huzatos helyen volt. Nem is lett volna probléma, ha be lehetett volna csukni az ajtót, de mivel a személyzet ott járkált ki-be, így hiába volt minden próbálkozásom. A következő probléma a nagyon hosszú várakozás. Érthető, hiszen majdnem tele volt az étterem, de amikor előbb kapta meg a rendelését az utánunk 20 perccel érkező vendég, akkor már elég mérges lettem. Egyébként szerintem el is felejtkezett rólunk a felszolgáló hölgyemény, mert mikor ránéztem, akkor gyorsan elkezdett a szakács felé rohanni (látványkonyha volt egyébként). Majd Jocó elé rakott egy olyan pizzát, amin a zöld olívabogyók szó szerint egészben voltak rárakva. Szerintem annyira siettek, hogy már nem volt idejük felkarikázni. Én csalódtam a helyben. A kiszolgálás nagyon lassú, hideg volt, a házi szilva szörp volt az, amire azt mondom, hogy na ez igen.
Azt tudni kell, hogy Ausztriában a vendéglátó helyek baromi drágák. Itthon kb. 10.000 Ft-ból jól lakik 4 ember egy középkategóriás helyen, kint viszont 8.000 Ft-ért ettünk 1-1 kisebb hamburgert, 1 kicsi sült krumplit és 1-1 Coca-Colát. Mellesleg nem is volt extra a hamburger.
